Dr. Elizabeth Leopold - aki már 86 éves – júniusban tiszteletét tette Budapesten a Szépművészeti Múzeum kiállításának megnyitóján, melyen több mint 50 művet csodálhatunk meg a mindössze 10 éven át alkotó fiatalembertől, aki rövid élete során több mint 3000 képet alkotott.
Schiele 1890-ben született az alsó-ausztriai Tullnban. Édesapjához igen erős érzelem fűzte, ezzel szemben édesanyjával való kapcsolata feszültséggel volt terhelt, neheztelt anyjára.
A halál nem volt ismeretlen Egon előtt : két testvére születéskor, egy 10 éves korában meghalt. Apja szifiliszt kapott és élete utolsó éveiben már megbomlott elmével élt. Halálakor a fia 15 éves volt. Nem csoda, hogy a halálélmény erősen hatott művésszé válására.
Apja halála után nagybátyja, Leopold Czihaczec gyámsága alá került aki felismerte a fiú festői zsenialitását. Az ő támogatásával jelentkezett 1906-ben a Kunstgewerbeschuleba, majd egy év múlva a Akademie der Bildenden Künste hallgatója lett (mindkettő Bécsben van). A 17 éves fiatalember nem volt gyámoltalan, felkereste példaképét, az akkor már ünnepelt festőt Gustav Klimtet, és megmutatta neki a munkáit. Elismerő kritikát kapott. Az Akadémiát 3 év után otthagyta. 19 évesen már a nagyokkal állított ki (Paul Gauguin, Pierre Bonnard, Henri Matisse, Vincent van Gogh, Edvard Munch, Oskar Kokoschka).
1909-től Schiele ábrázolásmódja mindinkább elszakad Gustav Klimt tiszta vonalharmóniájától, s kialakul az a saját rajzstílus, melynek művészi erejét még a nagy példakép, Klimt is habozás nélkül elismerte.
1910-1913 között készíti sokkoló képeit.
Az akadémikus látásmóddal ellentétben, radikálisan szubjektív módon, olyan látószögeket és nézeteket talál ki, melyek az alakokat kompozícióbeli helyzetük tekintetében kifacsartnak, görcsösnek és deformáltnak láttatják. Formailag közrejátszik ebben az a tény is, hogy Schiele alakjait rendszerint kimozdítja valamelyest a középpontból, és csak a legritkább esetben illeszti be őket a képbe frontálisan, teljes nézetből. Schiele aktábrázolásai olyan pózok benyomását keltik, amelyeket a művész tudatosan állított be, és alávet tekintetének. A szem itt nem „a kéj eszményi szerve”, mint Klimtnél, hanem sokkal inkább kényszerű pózok felelős tanúja, melyek a modellt radikálisan lecsupaszítják és mindenestül kiszolgáltatják. Schiele-t mindenekelőtt a mimikában és gesztusban megnyilvánuló kifejezés érdekelte. Igaz ugyan, hogy Schiele elfordul a bécsi szecesszió emberábrázolásának fásultságától és stiláris monotóniájától, ugyanakkor az ember őnála sem válik szabaddá, hanem tehetetlen bábuvá minősül át az indulatok kiszámíthatatlan erőjátékában. Képein düh fedezhető fel, erre jó eszköznek tartja a pornográfiát. Ilyen témájú képei miatt el is ítélték, képeit a bíróság megsemmisíti, s őt börtönbe zárták 28 napra, majd felmentik a gyermekrablás vádja alól.
1912-ben egy budapesti kiállításon is szerepelt képeivel, és szándékában is állt ezen alkalommal idelátogatni, ám a magyar vasutasok pont erre az időpontra időzítették sztrájkjukat, így a művész nem jutott el hazánkba.
1917-tőlEdith-el való házassága, s vele a polgári egzisztencia elfogadása megváltoztatta Schiele felfogását az anyaságról. Immár nemcsak saját gyerekkorához kötődött, és elszakadt a tragikusnak érzett élménytől. A szeretet és a védettség iránti vágy, melyet Schiele a korábbi anya-képeken csak a beteljesületlenség szimbolikus formájában volt képes kifejezni, másfajta érzésnek adta át a helyét: a saját család reménye átfesti a komor vonásokat.
1918-ban felesége várandósan meghalt és pár napra rá ő is. Halálukat a spanyolnátha okozta, mely hatmillió áldozatot szedett.
1910-1913 között készíti sokkoló képeit.
Az akadémikus látásmóddal ellentétben, radikálisan szubjektív módon, olyan látószögeket és nézeteket talál ki, melyek az alakokat kompozícióbeli helyzetük tekintetében kifacsartnak, görcsösnek és deformáltnak láttatják. Formailag közrejátszik ebben az a tény is, hogy Schiele alakjait rendszerint kimozdítja valamelyest a középpontból, és csak a legritkább esetben illeszti be őket a képbe frontálisan, teljes nézetből. Schiele aktábrázolásai olyan pózok benyomását keltik, amelyeket a művész tudatosan állított be, és alávet tekintetének. A szem itt nem „a kéj eszményi szerve”, mint Klimtnél, hanem sokkal inkább kényszerű pózok felelős tanúja, melyek a modellt radikálisan lecsupaszítják és mindenestül kiszolgáltatják. Schiele-t mindenekelőtt a mimikában és gesztusban megnyilvánuló kifejezés érdekelte. Igaz ugyan, hogy Schiele elfordul a bécsi szecesszió emberábrázolásának fásultságától és stiláris monotóniájától, ugyanakkor az ember őnála sem válik szabaddá, hanem tehetetlen bábuvá minősül át az indulatok kiszámíthatatlan erőjátékában. Képein düh fedezhető fel, erre jó eszköznek tartja a pornográfiát. Ilyen témájú képei miatt el is ítélték, képeit a bíróság megsemmisíti, s őt börtönbe zárták 28 napra, majd felmentik a gyermekrablás vádja alól.
1912-ben egy budapesti kiállításon is szerepelt képeivel, és szándékában is állt ezen alkalommal idelátogatni, ám a magyar vasutasok pont erre az időpontra időzítették sztrájkjukat, így a művész nem jutott el hazánkba.
1917-tőlEdith-el való házassága, s vele a polgári egzisztencia elfogadása megváltoztatta Schiele felfogását az anyaságról. Immár nemcsak saját gyerekkorához kötődött, és elszakadt a tragikusnak érzett élménytől. A szeretet és a védettség iránti vágy, melyet Schiele a korábbi anya-képeken csak a beteljesületlenség szimbolikus formájában volt képes kifejezni, másfajta érzésnek adta át a helyét: a saját család reménye átfesti a komor vonásokat.
1918-ban felesége várandósan meghalt és pár napra rá ő is. Halálukat a spanyolnátha okozta, mely hatmillió áldozatot szedett.
(Fényképét nézve ugyanaz a nyugtalanság fog el, mint egyes zaklatott vonalvezetésű rajza vagy festménye láttán. Tapintható az ő belső feszültsége, zavara, sérült lelke, útkeresése stb. Művei mégis rabul ejtők és igazak. Kevés vonallal ábrázolva is látható érzelmeket közvetítenek.)
Alkotásain fontos szerep jut a kéztartásnak, az arckifejezésnek, benne a provokatív tekintetnek.
Többek közt az alábbi műveket láthattunk eredetiben :
"Önarckép lampionvirággal"
A képet a náci időkben Lea Bondi-Járay galéristától zsarolták ki. A háború után hamis tulajdonosjelöléssel került az osztrák állam tulajdonába. Rudolf Leopold 1954-ben vásárolta meg, ettől kezdve gyűjteményének része. 1998-ban egy new yorki kiállítás kapcsán jelentkeztek a törvényes örökösök, akiktől 12 év jogi huzavona után végül 19 millió dollárért már Rudolf Leopold halála után vásárolta vissza a Leopold-alapítvány. Az összeg előteremtése érdekében eladandó képeket még Leopold jelölte ki
A legtöbb önarcképet ő készítette a művészettörténetben. Kereken 100 ilyen munkát ismerünk tőle. Ezek közül rengeteg az önakt. Önmagában egy szex-központú figurát jelenít meg. Szívesen fest képet magáról önkielégítése pózában.
1915-ben szakít Wallyval. A "Szerelmeskedők" című képén festette magukat. Szemükben riadtság, arcukon közöny tükröződik.
"Wally Neuzil 1894-ben született, először Gustav Klimt aktmodellje volt, majd 17 évesen megismerkedett Egon Schielével, akinek szintén modellt ült. Együtt költöztek Krumlauba (Česky Krumlov), ahonnan két évvel később visszatértek. Ekkor telepedtek le Bécsben, Hietzingben. Az 1914-es lakcímbejelentőben ő maga modellnek nevezi magát: a foglalkozásként feltüntetett „Probierfräulein” az amerikai fogalom akkor divatba jött, ma már használaton kívüli német megfelelője. Schiele egy évvel korábban ugyanebbe a rovatba a „magánszemély” megjelölést írta."
És amelyeket sajnos nem állítottak ki Budapesten :
(Az adatok leírásához felhasználtam Bodor Kata kurátor csodálatosan érdekes tárlatvezetésén hallottakat, valamint a Wikipédia, a Szervuszausztria oldalak segítségét.)
És hogy hogy tetszett nekem ? A tehetség bármilyen megnyilvánulására csodálattal és némi irigységgel tekintek. Közben tudom, hogy nem kaphatja meg mindenki ezt az áldást, hiszen akkor valószínüleg csökkenne az értéke.
Schiele élete nem lehetett könnyű. Művei alapján az az érzésem, hogy sokat küzdött önmagával. Ábrázolásai a zaklatott és érzékeny lelke lenyomatai. Nem biztos, hogy személyesen szívesen találkoznék vele. Őszinte stílusa, kevés vonallal megrajzolt figurái senkiével össze nem téveszthetők. Szó se róla, nem lesz tőlük vidám az ember, de nem is ez a dolguk. Egy szó mint száz : tetszik !
Alkotásain fontos szerep jut a kéztartásnak, az arckifejezésnek, benne a provokatív tekintetnek.
Többek közt az alábbi műveket láthattunk eredetiben :
"Önarckép lampionvirággal"
A képet a náci időkben Lea Bondi-Járay galéristától zsarolták ki. A háború után hamis tulajdonosjelöléssel került az osztrák állam tulajdonába. Rudolf Leopold 1954-ben vásárolta meg, ettől kezdve gyűjteményének része. 1998-ban egy new yorki kiállítás kapcsán jelentkeztek a törvényes örökösök, akiktől 12 év jogi huzavona után végül 19 millió dollárért már Rudolf Leopold halála után vásárolta vissza a Leopold-alapítvány. Az összeg előteremtése érdekében eladandó képeket még Leopold jelölte ki
A legtöbb önarcképet ő készítette a művészettörténetben. Kereken 100 ilyen munkát ismerünk tőle. Ezek közül rengeteg az önakt. Önmagában egy szex-központú figurát jelenít meg. Szívesen fest képet magáról önkielégítése pózában.
Egy nőgyógyász ismerőse kérése festette le a szülészeti osztályon tartózkodó nőket.
A kérdésre, hogy miért festett gyermek aktokat, azt válaszolta : "Az utcagyerekek ingyen állnak modellt." 
"Késő őszi fa" (Milyen szomorúan vékony a törzse ...........)
1915-ben szakít Wallyval. A "Szerelmeskedők" című képén festette magukat. Szemükben riadtság, arcukon közöny tükröződik.
"Wally Neuzil 1894-ben született, először Gustav Klimt aktmodellje volt, majd 17 évesen megismerkedett Egon Schielével, akinek szintén modellt ült. Együtt költöztek Krumlauba (Česky Krumlov), ahonnan két évvel később visszatértek. Ekkor telepedtek le Bécsben, Hietzingben. Az 1914-es lakcímbejelentőben ő maga modellnek nevezi magát: a foglalkozásként feltüntetett „Probierfräulein” az amerikai fogalom akkor divatba jött, ma már használaton kívüli német megfelelője. Schiele egy évvel korábban ugyanebbe a rovatba a „magánszemély” megjelölést írta."
Az "Ölelkező lányok" szereplői Wally és Edit.
Edit
(Az adatok leírásához felhasználtam Bodor Kata kurátor csodálatosan érdekes tárlatvezetésén hallottakat, valamint a Wikipédia, a Szervuszausztria oldalak segítségét.)
És hogy hogy tetszett nekem ? A tehetség bármilyen megnyilvánulására csodálattal és némi irigységgel tekintek. Közben tudom, hogy nem kaphatja meg mindenki ezt az áldást, hiszen akkor valószínüleg csökkenne az értéke.
Schiele élete nem lehetett könnyű. Művei alapján az az érzésem, hogy sokat küzdött önmagával. Ábrázolásai a zaklatott és érzékeny lelke lenyomatai. Nem biztos, hogy személyesen szívesen találkoznék vele. Őszinte stílusa, kevés vonallal megrajzolt figurái senkiével össze nem téveszthetők. Szó se róla, nem lesz tőlük vidám az ember, de nem is ez a dolguk. Egy szó mint száz : tetszik !
1 megjegyzés:
De nem írod sehol, hogy neked hogy tetszett! Pótolni!
Megjegyzés küldése