Hétköznapi csodák

Imádom az égboltot kémlelni, minden napszakban más képet mutat. Gyönyörű a hajnal pírja, amikor a Nap előreküldi sugarait. Nappal az ég mély csodakékje a vakító fehér felhőpamacsokkal. Amikor vihar közelg, szemtanúi lehetünk az égi színpad átrendezésének. Egy szeles nap után pedig mintha tüzet raktak volna az istenek felettünk.

Kreatív hobbim

Azt a bizonyos üveg kávét vidáman, előre megfontolt szándékkal azér vettem, hogy majd ha mind megittam, akkor jól megfestem vázának, s ez ez így is lett. A kárómintás mécsestartó is könnyen ment. Na de a fő attrakció a marokedény, életem első műve* agyagból gyúrva, kagylóval csiszolva, kaviccsal fényezve, ahogy az ősök tették. Annyira nem volt egyszerű elkészíteni, kezeim között az agyag nem ugyanazt akarta mint én, folyton asszimetriába hajlott, a széle fodrozódott s elrepedt, a vastagsága enyhén szólva nem lett egyenletes, szóval több sebből vérzett, én meg szorongtam a kerámiaórán, hogy jajj jajj, persze nem adtam hangot ennek, hanem csak úgy magamban, egyre összébb húztam magam az asztal sarkán, - én, kérem itt se vagyok -, agyamban idézetek után kutattam - "minden nehéz, mielőtt könnyűvé válik" perzsa közmondás stb -, sűrűn lestem a cammogó nagymutatót, mikor kegyelmez s enged végre utamra, - szégyen a futás de hasznos - igen, az idő nekem dolgozik de legalább egy kicsit az agyag is segíthetne plííííííz.....
Konkrét félelmet táplálok még a korongozás irányában, és tiszta szerencse, hogy fogalmam sincs, hogy a nagyon kedves oktató hölgy milyen módszereket eszel még ki a tanulók önbizalmát megtorpedózandó vala. Egyszóval boldog vagyok, hogy végre kerámia-tanfolyamra járhatok ! Nem látszik? Pedig de :-)



* A tanárnő keze is benne van....